Meissner-hatás
A Meissner-hatás egy jelenség, amely a szupravezető anyagokban jelentkezik. Ez a hatás azt mutatja, hogy a szupravezető anyagokban a mágneses tér kizáródik, amikor az anyag lehűl a kritikus hőmérséklet alá.
Az első felfedezése a Meissner-hatásnak 1933-ban történt Fritz Meissner és Robert Ochsenfeld által. Ők megfigyelték, hogy amikor egy szupravezető anyagot hűtenek le a kritikus hőmérséklet alá, akkor a mágneses tér kizáródik az anyagból, és a mágnesek repülnek a felszín fölé.
Ez a jelenség azért történik, mert a szupravezető anyagban az elektronok párba rendeződnek, és így képesek áramot vezetni a rezisztencia nélkül. Amikor az anyag lehűl, az elektronok párba rendeződnek és létrejön egy ún. szupravezető kondenzátum. Ez a kondenzátum kizárja a mágneses teret az anyagból, így a mágneseket eltaszítja.
A Meissner-hatásnak számos alkalmazása van a technológiában. Például a szupravezető mágneseket használják az MRI (mágneses rezonancia képalkotás) berendezésekben, ahol a Meissner-hatás segítségével lehet precízen irányítani a mágneses teret.
A Meissner-hatás tehát egy fontos jelenség a szupravezető anyagokban, amelynek számos alkalmazása van a technológiában. A további kutatások segítségével még többet tudhatunk meg erről a jelenségről, és újabb technológiai fejlesztéseket hozhatunk létre.
